Waiting for...

Hello lombik

Január. Új év. Új élet. Az ember ilyenkor hajlamos mindent újragondolni. Fogadkozni, hogy idén aztán tutira minden másképp lesz. (Idén leadok 5 kilót, lefutok 5 km-t, egészségesebben étkezem, még kevesebb cukrot eszem, stbstb.). Idén én is sok mindent másképp csinálok. Csak egy valamit nem. Idén is mindent megteszek azért, hogy gyerekem szülessen.

A tavalyi évben végigküzdött 5 sikertelen inszemináció után arra a következtetésre jutottunk a férjemmel, hogy ideje emelnünk a tétet, ne szórakozzunk itt holmi inszemekkel, jöjjön a nagyágyú, a lombik. (Mondjuk erre a következtetésre még 2016 novemberében jutottunk el, de én nagyon előrelátó módon csak idénre kértem időpontot a meddőségi központban, amiért az asszisztensnő az év végi hajrá előtt nagyon hálás volt).

(forrás: babanet.hu)

A meddőségi központról egyébként tudni kell, hogy a nőgyógyászom előszeretettel ajánlotta őket, illetve van olyan ismerősünk is, aki szintén ide járt kezelésre (és nagyon dicsérte a hozzáértést és a kedvességet), ja és már 3 hónapos terhes, úgyhogy ezeket jó előjelnek tekintettem.

Élet az “istenhátamögött”

Szóval pikkpakk eltelt ez a két hónapos időtartam az egyeztetés és a tényleges látogatás között, így a múlt héten felvirradt az időpontunk napja, úgyhogy fel is kerekedtünk a férjemmel idejében, hogy odaérjünk az istenhátamögötti címre (elnézést az ott lakóktól, de nekünk a hely pontosan a város másik végén van). Mondjuk az asszisztens hölgy már a telefonban mondta, hogy sokan vannak, úgyhogy nem baj, ha késünk (hol hallani még ilyet?), mert úgyis várni kell. Ennek hatására be is burkoltunk még egy gyorséttermi „vacsit” (szégyellem magam ám…) és utána érkeztünk csak meg a Helyre.

A Hely egy jólszituált családi ház volt (már amennyit a sötétben, a kicsit gyér kivilágítás mellett láttam belőle), amelynek parkolójából a havat és a jeget nem sikerült a megfelelő módon eltakarítani, úgyhogy nagy nehezen beeveztünk a belső légtérbe. (Kicsit tartottam is attól, hogy ha a bejáratnál eltaknyolok, akkor remek lesz az antré.) Az előszobában ért egy kis meglepetés, mert sehol egy recepció, sehol egy asszisztens, egy mosolygós (vagy kevésbé mosolygós) hölgy. Beléptünk, műtős zacsikat kellett a lábunkra húzni, innen pedig egy nappaliba átmenni, ahol akkor még két pár üldögélt. A „nappali” berendezése olyan volt, mint a nagymamám lakása az 1970-es években. Elüldögéltünk itt egy laza fél órát (anélkül, hogy bárkinek is tudtuk volna jelezni az érkezést), közben megfigyeltük, hogy a párok az egyik ajtón mennek be és egy másikon jönnek ki.

20 dkg párizsi lesz…

Végül eljött a mi időnk és egy tisztes öregúr szólított is minket. Beléptünk egy olyan szobába, ami már inkább 1960-at idézte, bemutatkoztunk, majd megkérdezte, hogy miben lehet a segítségünkre. (Utólag elviccelődtünk a férjemmel, hogy mit is szólt volna, ha azt mondjuk, hogy kérnénk 20 dkg párizsit). Elmondtuk, hogy miért is vagyunk itt, ő figyelmesen végig hallgatott, a zord és kezdetben kicsit riasztó ábrázata ellenére egy rendkívül barátságos figura volt. Nem akart ránk tukmálni egyből mindenféle vitaminokat, kúrákat és egyéb gyógymódokat, mint ahogy korábban egy másik meddőségi központban ez megtörtént már.

(forrás: babanet.hu)

Elmondta, hogy zajlik egy lombik kezelés, mennyi ideig tart és persze szó esett a bűvös anyagiakról is. A gyógyszerek (TB által támogatottan) kb. 100-120 ezer forintba kerülnek, illetve van nekik egy munkadíjuk is, amit én itt most nem osztanék meg (lényeg, hogy nem kevés). A lombik eljárás egyébként úgy működik, hogy minden meddőségi központban van egy várólista, mert TB támogatottan havonta kb. 20-25 beavatkozást tudnak megcsinálni. Erre a várólistára fel lehet iratkozni és akkor, amikor majd sorra kerülsz (kb. 1-1,5 év múlva), akkor elvégzik a beavatkozást TB alapon. Viszont, ha ezt nem akarod kivárni, akkor csak belenyúlsz a pénztárcádba, vagy a páncélba, vagy Apa zsebébe, leperkálod az általuk mondott munkadíjat és már kezdődhet is a beavatkozásra való felkészülés.

Röviden ennyit beszélgettünk a doktor úrral, aztán átvitt minket a másik szobába, az asszisztens hölgyhöz, aki felvette az adatokat, elvette az egyszeri konzultációs díjat, kommunikált velünk egy keveset (de úgy, mintha már ezer éve ismernénk egymást) és már mehettünk is szabadon a gondolatainkkal. Távozásunk után először is megbeszéltük, hogy az élmény egy kicsit szürreális volt és a berendezés borzasztó, de hát nem lehet mindenki egyszerre lakberendező és meddőségi specialista.

(forrás: életszépítők.hu)

Mindent összevetve sokkal jobbak voltak a tapasztalataink ezzel a központtal, mint a korábbival, így nem kellett sokáig győzködnünk egymást, már a kocsiban azt mondtuk mindketten, hogy vágjunk bele, próbáljuk meg, aztán meglátjuk, hogyan alakul a dolog.

Szóval új év, új lehetőségek. Drukkoljatok.

 

Köszönöm, hogy elolvastál. Ha tetszett a bejegyzés és szívesen olvasnál még, akkor iratkozz fel a blogkövetésre, illetve látogass el a facebook oldalamra is, ahol további érdekességekre bukkanhatsz.

 

 

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!