Kedvesemnek…
Miután megkért, hogy írjak arról milyen az én nézőpontomból a gyerekvállalási problémákkal szembesülni, arra gondoltam, erről nem lesz túl hosszú bármit mondanom, mivel a gondok jelentős részét Ő viszi a vállán.
Inkább arról mesélnék milyen is vele élni, milyen embernek látom én őt.
A legjobban a hétköznapi csoda fejezi ki az érzést amit érzek iránta.
Nem mászta meg a legmagasabb hegycsúcsot, nem úszta át az óceánt és talán még nem repült, mint
a madár.
DE elhiszem neki, hogy bármikor képes lenne megtenni és eddig csak azért nem tette meg, mert
eddig nem ezek voltak a legfontosabbak a képzeletbeli elvégzendő listáján. Sokkal fontosabb neki,
hogy
meghallgasson,
megnevettessen,
megsimogasson,
finom süteményt süssön,
jó társ legyen.
Fotó: Me.E Project
Szeretnék többet segíteni neki a folyamatosan felmerülő problémák megoldásában, de úgy tűnik,
hogy Ő sokkal jobban ráérez a helyes útra, mint azt az elején Én sejtettem volna.
Hálás vagyok, amiért a nehézségek nagy részét leveszi a vállamról és nekem nincs más dolgom, mint
nevetni a viccein (nagyon jó humorérzéke van),
sokat beszélgetni vele (tájékozott, minderről van véleménye),
együtt hallgatni a csendet (jól tud hallgatni),
élvezni minden érintését, pillantását, illatát (rendkívül finom és érzékeny),
megélni vele az élet apró és nagyobb örömeit (nagyon tudja élvezni az életet),
felnevelni a gyermekeinket (mert Ő lesz az anyukájuk Én pedig az apukájuk).
Szeretlek kicsim, csak így tovább….
Ha tetszett a bejegyzés, gyere és olvass a facebook-on is.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: