– Ne oda tedd a joghurtot a hűtőben, mert nem ott van a helye.
-Miért hol van a helye?
-A felső polcon
-Szerintem nincs olyan, hogy ott van a helye. Ott van a helye, ahova éppen rakom. Nem tök mindegy, hogy melyik polcon van?
-Nem, mert így, ha benézek a hűtőbe, akkor átlátom, hogy mit kell venni és mit nem.
A fenti párbeszéd bizonyos időközönként elhangzik nálunk otthon. Ismerős valakinek? Úgy hívják erős kontroll, vagy más néven kontrollmánia.
Azt gondolnám, hogy a kontrollal nincsen semmi baj. Kontroll alatt tartom a dolgokat: mit kell venni, mikor kell venni, hova kell menni, hány órára kell menni, stbstb… (napestig lehetne sorolni)… Nincs is ezzel semmi baj, nem? Összeszedett vagyok és rendszerezett. Átlátok mindent. Egy két lábon járó adatbázis vagyok.
A mánia már nem hangzik olyan jól. Az valami olyan dologra utal, ami elhatalmasodott az emberen. (mániás depresszió, mániás tolvaj, stb.) És ha ezt a kettőt összemossuk, akkor a kontrollmánia bizony egyáltalán nem a pozitív tulajdonságok közé tartozik.
Kontrollálni mindig mindent, akármi történik. Mert úgy nem tudja csinálni senki, ahogy én csinálom, akkor van a „helyén”, ha én rakom oda, akkor van (jól) elvégezve, ha én csinálom meg.
Emellé pedig jönnek még a „bogarak” is: Ne úgy engedd le a redőnyt, hanem úgy, hogy legyen egy minimális fény, de ne túl sok. Most csukd be az ajtót, két hét múlva pedig már ne csukd be ugyanazt az ajtót (és mindig megmagyarázható, hogy miért…).
Már jó pár alkalommal beszélgettünk a pszichológussal erről a mániámról. Azt mondja, hogy a kontroll, az irányításmánia minden esetben valamilyen belső bizonytalanságra utal, mert ezt akarja az ember palástolni a tetteivel. Sokszor tudattalanul. A kontrollmánia a pszichológusok szerint a gyerekkorra vezethető vissza. Miszerint a gyerek nem érezte magát eléggé biztonságban, ezért felnőtt korában most így kompenzál. Kontrollálok mindent, tehát kézbentartok mindent, tehát minden rendben van. Így működik ez.
Azt, hogy nem vagyok biztos magamban, azt hogy nem tudom, mi legyen a következő lépés, igyekszem elrejteni azzal, hogy mindig mindennek megvan a helye és az ideje az életemben. Mert akkor legalább ez kiszámítható és követhető.
Pedig próbálok úrrá lenni a gyarlóságaimon: a napokban a lízingeltem pakolta ki a mosogatógépből a tiszta edényeket és nem szóltam neki, hogy a bögréket nem úgy helyezte a polcra, ahogy én szoktam. Sőt, még csak nem is pakoltam át utána, ez azért haladás nem? 🙂 (Bár nem állítom, hogy nem zavart, de erőt vettem magamon és nem pakoltam át).
A pszichológus szerint ilyenkor a másik oldal érzéseit is tanácsos megnézni. Ha mindig mindenbe belekötök és okoskodom, akkor ő joggal gondolhatja azt, hogy soha semmit nem csinál jól. Hogy bármi, amit megcsinál, az nekem úgysem jó, ezért egy idő után nem is fogja megcsinálni, mert úgyis kijavítom.
És tudjátok, hogy mi az érdekes? Hogy vannak olyan dolgok, amiket viszont egyáltalán nem akarok kontrollálni. Nem nézegetem a férjem telefonját, e-mail fiókját, nem tartom kontroll alatt, hogy merre jár. A nyaralás előtt nem kifejezetten forgatom az útikönyvet és nem írok sűrű, tömött sorokban jegyzeteket arról, hogy mikor és mit mit szeretnék megnézni.
Azt kaptam most házi feladatnak, hogy írjam össze, hogy mit is szeretek kontroll alatt tartani az életemben. Majd, ha úgy érzem, hogy végeztem a listával, akkor adjam át a férjemnek, hogy nézze meg, mivel egészítené még ki. 🙂
És hogy jön a kontrollmánia a teherbeesési problémákhoz? Hát úgy, hogy ez egy olyan terület az életben, amit lehetetlen kontrollálni. Kész. Vége. A kontroll elveszett. Nem én irányítok. Azért elég idegtépő ezt megélni.
Köszönöm, hogy elolvastál. Ha tetszett a bejegyzés és nem akarsz lemaradni a többiről sem, akkor iratkozz fel a blogkövetésre, illetve gyere és nézd meg a facebook oldalamat is, ahol további érdekességeket is találhasz.
