7+1 dolog, ami hiányzik a terhességem alatt

Amikor végre terhes lettem, nem is gondoltam volna, hogy ilyen sok dologról kell majd lemondanom ahhoz, hogy minden „tökéletesen” működjön. Persze, ezek nagy része azért olyan dolog, ami igazából az orvosom javaslatára történt, egy kisebbik része pedig olyan, ami már számomra nem komfortos.

De nézzük is, hogy melyek is azok a számomra fontos dolgok, amiket mostanság nélkülöznöm kell:

1.) Kávé, kávé és kávé

Azt hiszem, nekem ez jelenti az egyik legnagyobb kihívást. Imádom a kávé ízét, az illatát, megőrülök azért, hogy kávézókba járjak. Ha külföldön vagyunk, vagy csak egy másik városban, de akár Budapesten is nagy elánnal fedezem fel az új ízeket, illatokat, felszolgálási módozatokat. Ezért ez egy nagy szívfájdalom nekem, hogy a terhességem tényének megállapítása után gyakorlatilag rögtön le lettem tiltva a kávéfogyasztásról. Persze, sok helyen lehet olvasni, hogy egy csésze még azért belefér, de az orvosom azt mondta, hogy ha lehet, akkor inkább kerüljem. Azóta fogyasztom a koffeinmentest, de mondjon bárki bármit, szerintem az nem ugyanaz.

(forrás: divány.hu)

2.) Hason alvás, hasizomból kikelni az ágyból

A másik nagy érvágás számomra, hogy kb. a negyedik hónaptól kezdve már nem kényelmes a hason alvás. Nekem, aki mindig is így tudtam aludni a legjobban. A háton alvás nálam teljesen kizárva, sosem tudtam így pihenni, maximum a strandon. Úgyhogy marad az oldalfekvés két variációja, bár mostanra ez inkább már leszűkült a bal oldalamra, mert jobb oldalon folyamatosan bedugul az orrom. Ki érti ezt?

Az pedig már szintén csak egy álom régóta, hogy fitten és gyorsan kipattanok az ágyból. Ami régen ment izomból, az most úgy néz ki, hogy kievickélem magam az ágy szélére, lerakom a lábaimat és a kezemmel feltolom a felső testem. Vicces. 🙂

3.) Vörösbor, pezsgő fogyasztása

Nem mondom, hogy egy nagy alkoholfogyasztó lennék, de azt sem tagadom, hogy jól esett néha-néha egy-egy pohár bort, pezsgőt legurítani. Nyáron meg ugye a fröccsöt. Na már most, egy terhes nőnek ez sem igazán engedélyezett. Bár meglepő módon a dokim azt mondta, hogy nincs azzal baj, ha alkalmanként megiszom egy-egy deci vörösbort, mert lazítja az izmokat. Sőt, azt is mondta, hogy inkább ezt fogyasszam, mint a kávét. Az engedély ellenére azért az eddigi időszak alatt nem igazán éltem ezzel a lehetőséggel, talán összesen kétszer. Egyszer az olaszországi nyaralásunk alatt hágtam ki, egyszer pedig a házassági évfordulónkon koccintottam a férjemmel.

(forrás: wellnesscafe.hu)

4.) Tenger, Balaton, medence, kádban fürdés

Ez az az eset, amire az ismerőseim mindig nagy szemeket meresztenek. Hogyhogy nem lehet fürdeni terhesen a tengerben, a Balatonban, medencében, vagy akár egy nagy kád meleg vízben? Hát úgy, hogy az én nőgyógyászom ezen ötletemet elvetette. Pedig nyáron két olyan helyen is voltunk nyaralni, ahol a lábunk alatt a tenger tanyázott, de a nődoki arcát elnézve – mikor megemlítettem ezen ötletemet – inkább nem merészkedtem a vízbe. Fertőzés, felfázás, meleg víz esetén tágulás és egyéb nyalánkságok lehetnek a vele járói, azt mondta, inkább bírjam ki ezt a pár hónapot. Végül is, győzött a józan ész. Viszlát sós víz, és habos meleg víz, szülés után találkozunk.

5.) Tiramisu, camambert sajt, lágy sárgájú tükörtojás

Ezt mondjuk nem a nődoki tiltotta, a neten találkoztam nagyon sok olyan véleménnyel, miszerint terhes nőknek (főleg nyáron) kerülendő a lágy camambert sajt, a nyers tojás felhasználásával készült tiramisu és az olyan tükörtojás, aminek folyik a közepe. Hát oké, erről is lemondtam. Mondanom sem kell, szeretem mindet.

6.) Bringázás, túrázás, a sport majdnem teljes mértékben

A bringázás szintén az elsők között volt a tilalmi listán. A nőgyógyászom kedvenc mondata: „Ikrek, ráadásul lombikkal, én nem kockáztatnék. Olyan nehezen jöttek össze”. És erre mit tesz a leendő anyuka? Hát nyilván mélyen magába néz és elszégyelli magát, hogy a francba jutott neki eszébe, hogy idén nyáron körbetekeri a Balatont??

(forrás: pinterest)

7.) Szauna, masszázs

A wellness részlegek általam igencsak kedvelt helyei. Mondanom sem kell, hogy már régen nem látogattam. A meleg szauna vérbőséget okoz, terhesség alatt egyáltalán nem ajánlatos. A masszázs pedig szintén veszélyes lehet a kismamákra nézve, kivéve, ha kimondottan kismama masszázsról van szó.

+1) A cipőmet egyedül bekötni

Ez a grátisz. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen tényleg létezik. Hogy az embernek lehet akkora a hasa, hogy tényleg nem tudja bekötni magának a cipőjét. Persze, ha nagyon megerőltetem magam, még most is megy, de kényelmesnek egyáltalán nem mondható az erőfeszítés.

A világért sem szeretném, ha azt gondolnátok, hogy jó dolgomban szenvedek itt. Ez az én szubjektív listám, nyilván mindenkinek más és más dolog volt az, ami okozott egy kisebb nehézséget és lemondást a terhessége során. De azt gondolom, hogy megéri. Ha a végén láthatom majd a kis arcukat, akkor minden fáradozást és lemondást megér ez a pár hónap.

Köszönöm, hogy olvasol. Ha tetszett a bejegyzés és kíváncsi vagy a többire is, iratkozz fel a blogkövetésre, illetve gyere és látogass el a facebook oldalamra is, ahol további érdekességeket is találhatsz.

Tovább a blogra »