Lombiknapló 7. - Az ultrahang

1.0Waiting for...https://waitingfor.cafeblog.huMorningGloryhttps://waitingfor.cafeblog.hu/author/morningglory/Lombiknapló 7. - Az ultrahangEljött az <a href="https://waitingfor.cafeblog.hu/2017/08/29/lombiknaplo-6-az-eredmeny/" target="_blank" rel="noopener noreferrer">előző bejegyzésemben említett</a> szerda, amikor is a doki várt minket az ultrahangra, hogy megerősítsük a terhesség tényét, valamint az embriók számát. Amikor odaértünk a meddőségi központhoz, teljes döbbenet volt számunkra, hogy senki nem volt a parkolóban. Mindig zsúfolásig telt a parkoló, általában a közeli kis utcákban tudunk csak megállni. De most senki (két nappal később mentek nyári szabira, úgyhogy valószínűleg ezért). Beléptünk az előtérbe és azt láttuk, hogy a váróban békésen kávézgatott a két doki, meg két asszisztens nő. Azt hiszem a döbbenet kiült az arcunkra, mert jót mosolyogtak rajtunk, mi meg próbáltuk menteni a helyzetet, hogy hát itt mindig annyian vannak és most megdöbbentünk, hogy senki. Már vártak minket. Irány a vizsgáló, ahol nagyon szép pillanat következett: az ultrahangot az egyik doki csinálta, a másik pedig ott állt mellette és feszülten figyelt, hogy mi a helyzet. A két asszisztensnő is bent volt a szobában, meg a férjem is, úgyhogy abban a mini vizsgálóban hirtelen annyi ember lett és mindenki értünk izgult. Az ultrahang egyből megmutatta az első embriót, 20 mm-es petezsákban egy 5 mm-es kis foltot láttunk, akinek már dobogott a szíve. Mivel a telefonban már tájékoztattam őket a magas HCG értékrtől, így a doki tovább kereste a második embriót, aki szintén egy 20 mm-es petezsákban volt fellelhető, 6 mm-es kis foltként, szintén dobogó kis szívvel. [caption id="attachment_449" align="aligncenter" width="237"]<a href="https://waitingfor.cafeblog.hu/files/2017/09/twins-pinterest.png"><img class=" wp-image-449" src="https://waitingfor.cafeblog.hu/files/2017/09/twins-pinterest-257x300.png" alt="" width="237" height="277" /></a> (forrás: www.keepcalm-o-matic.co.uk)[/caption] Hihetetlen érzés volt, én ott helyben elkezdtem úgy sírni. Rázkódtam az ultrahang alatt. A férjem is sírt. Mindkét doki többször gratulált, az asszisztens nő is mondta, hogy ő is mindjárt sír és hogy mennyire szép pillanatok ezek. Jaj, hát valóban. Az embriológus lányok is lejöttek gratulálni, mindenki mosolygott, ünnepelt, komolyan nagyon megható pillanatok voltak. Még rendezni sem lehetett volna jobbat. Még mindig nem tudom felfogni, hogy ikrek. Két kis mazsola dobogott ott a méhemben. Mindkét visszaültetett embrió megtapadt és élni akar. Azt hiszem még gyakorolnom kell, hogy el tudjam hinni, hogy egy ikerpár anyukája leszek (vagy már vagyok). Gyönyörű pillanatok voltak, bevallom utána kicsit ki is esett, amit a doki mondott, pedig próbáltam nagyon koncentrálni. Lényeg, hogy keressem fel minél hamarabb a nőgyógyászomat a továbbiak végett, mert ezzel a meddőségi központban az ő feladatuk véget ért. Valamint a legfontosabb a pihenés. Ezt tartsam szem előtt. Egy pár szót még az eddigi tüneteimről: azt gondolom, hogy nagyjából hozom, ami ilyenkor általában elvárható. Reggelente órákon keresztül masszív hányingerem van (szerencsére a hányás egyelőre elkerül…), vannak olyan ételek, amit egész egyszerűen nem kívánok (pl. joghurt, amit egyébként imádok). Időnként rám tör a farkaséhség, amikor azt érzem, hogy ha most nem eszem valamit, akkor tutira vége mindennek. De mindezekkel együtt eddig két kilót fogytam és nem híztam. Elég durva hangulatingadozásaim vannak, eddig is képes voltam bármin sírni, nem gondoltam, hogy ezt lehet fokozni, de aztán rájöttem, hogy igen. Pisilési inger, bárhol, bármikor. Már most megtanultam, hogy bárhova megyünk és ott wc-t látok, akkor én mindenképpen elmegyek, ha kell, ha nem. Volt olyan helyzet, amikor nem tettem meg, mondván, ááá nem kell. Aztán később lettek belőle kellemetlen fájdalmak. Szétszórt lettem, elfelejtek dolgokat, de olyanokat, amiről kb. 5 perce beszéltünk. Ügyetlen letten, sosem volt rám jellemző, hogy leegyem magam, nekimenjek az ajtófélfának, belerúgjak földön lévő dolgokba, felborítsak dolgokat, vagy csak úgy kiessenek a kezemből tárgyak. Ezek most viszonylag sűrűn megtörténnek velem. Nehezen tudom koordinálni a mozgásom. Fáradt vagyok, sokszor tudok olyankor is aludni, amikor máskor egyébként soha. A melleim iszonyatosan feszülnek, tiszta eresek (akár egy domborzati térképen a folyók) és egyébként forróbbak, mint a testem többi része. Feszül a köldököm, nem kényelmes nyújtózkodni. Nem kényelmes hason aludni (pedig az a kedvenc alvó pozícióm). A legnagyobb melegben is képes vagyok fázni. Egy új fejezet indul most a mi életünkben, egyelőre nehéz még felfognom. Azt hiszem, kell egy pár nap, hét, hogy magamhoz térjek. Terhes vagyok. Anya leszek. Teljes szívemből köszönöm a Forgács Intézetnek a segítséget. Nélkülük ez a csoda nem sikerült volna. Hálás vagyok a szakértelmükért, a precizitásukért, az emberségükért, a figyelmükért, az embriótapasztó csokikért! (A Lombiknapló 1.-6. bejegyzése nem most készült, hanem még májusban, illetve júniusban, a lombik folyamat során. Nézzétek el nekem, hogy nem túl uptodate, de amíg nem voltunk túl a folyamaton, nem szerettem volna közzétenni.) Köszönöm, hogy olvasol. Ha tetszett a bejegyzés és szívesen olvasnál még, iratkozz fel a blogkövetése, illetve gyere és látogass el a <a href="http://www.facebook.com/morningglorywaitingfor" target="_blank" rel="noopener noreferrer">facebook</a> oldalamra is, ahol további érdekességeket is találhatsz. richhttps://waitingfor.cafeblog.hu/files/2017/09/twins-pinterest-150x150.png150150