Eljött ez a nap is. A hétfő. És kíméletlenül hozta magával a rettegett vizsgálatot is. Sosem akartam még annyira egy nappal öregebb lenni, mint hétfő délelőtt.
Az egész úgy kezdődött, hogy én már azelőtt utánanéztem, hogy mit is takar ez a vizsgálat, mielőtt egyáltalán szóba került volna. Mivel az előző bejegyzésemben is írt vizsgálatok negatív eredményt hoztak, így amikor a nőgyógyász közölte a kíméletlen hírt – miszerint következik a petevezeték átjárhatósági vizsgálat – tudtam, itt már nem babra megy a játék. Ez az a fajta vizsgálat, amiről nem biztos, hogy jó, ha az emberek megosztják a tapasztalataikat és mások ráadásul el is olvassák azokat 🙂
Szóval a petevezeték átjárhatósági vizsgálat háromféle módon végezhető: röntgennel, ultrahanggal és kisebb műtéti beavatkozással. A röntgenes vizsgálat volt az, aminek én korábban (önszorgalomból) utánanéztem, két blogbejegyzést olvastam róla, majd olyan rosszul lettem tőle, hogy ki kellett mennem levegőzni. Arról már akkor tudtam, hogy én azt tuti nem.. A kisműtét a másik lehetséges opció, de mint a neve is magában foglalja, ez egy műtét. Ami igazából csak akkor hasznos, ha tényleg el van záródva a petevezeték, de ez ugye csak akkor derül ki, amikor már felvágtak. A harmadik verzió az ultrahangos, a legkevésbé fájdalmas eljárás és a három közül az egyetlen, amit nem támogat a TB. Ebből kifolyólag magánklinikákon végzik, elég borsos árakon. Mi úgy gondoltuk, hogy inkább nem eszünk, de ezt választjuk.
Telefon, időpont-egyeztetés, egy nagyon kedves asszisztensnő elmondta, hogy kb. mire lehet számítani, nem fog fájni, ne izguljak. De azért egy órával korábban vegyek be egy fájdalomcsillapítót, biztos, ami biztos (Kérdem én, hogy minek, ha nem fog fájni???). Szóval hétfő délután, a vérnyomásom az egekben, a férjem elkísér, próbálja elterelni a figyelmem, látom, hogy beszél, de nem hallom, hogy mit mond. A vizsgálatra már nem jöhet be. 🙁 Szólítanak, hogy mehetek. Remegő lábakkal, az ájulás határán becsoszogok a rendelőbe. Rendkívül kedves doki elmagyarázza újra, hogy fog zajlani a vizsgálat. Vetkőzés, vizsgáló asztalra fel, “kacsa” elő (miközben az asszisztensnő és a doki elviccelődnek azon, hogy lehetett ezt a tárgyat ilyen hülyén elnevezni). Szóval kacsa felhelyez, fertőtlenítés (már ez is kissé fájdalmas), méhszáj szondáztatása (felmérik, hogy milyen hosszú), itt kiszalad belőlem egy kedves kis “aaauuuu” (de megnyugtattak, hogy ne izguljak, ez volt a legrosszabb). Nem tudom, hogy hatott-e a fájdalomcsillapító, mert fogalmam sincs, hogy milyen lett volna nélküle. Mindenesetre én addigra a pulcsimat már vizesre csavartam a sok kapaszkodástól. Ezután felhelyezték a gumi katétert (ez tényleg nem fájt), felfújták a ballont, rögzítették, majd lehetett átpenderülni az ultrahangos asztalra (igen-igen a katéterrel). Hüvelyultrahang behelyezése és utána a nagyképernyős kivetítőn megjelent előttem a saját belsőm. A bal oldali petevezetéket gyorsan megtaláltuk és a katéteren bevezetett folyadék is szépen áramlott, tehát minden oké vele. A jobb oldali azonban a petefészekkel együtt elbújt és csak az orvos általi erős hasi nyomásra jelentkezett. Ráadásul a vezetékben volt egy kis összetapadás, tehát a ballont még jobban felfújták és erősebben áramoltatták benne a folyadékot, amivel feloldották az összetapadást. Amikor megjelent a monitoron az áramló folyadék, úgy nézett ki, mint a felhőn átbújó napsugarak. Biztató érzés volt, akár egy új kezdet.
A végén az orvos átadta a negatív leletet és úgy búcsúzott el, hogy “hajrá, csináljanak gyereket”. Kint a váróban, aztán már nem bírtam visszafogni magam, dőltek a könnyeim. Egyrészt a megkönnyebbüléstől, hogy minden oké, másrészt a felgyülemlett feszültségtől. A férjem is nagyon megkönnyebbült, hogy ez is rendben van. A vizsgálat után egész este fájt még a hasam, de mondták, hogy ez így is lesz.
De ha ez is rendben van, akkor mi lehet a baj?
Kommentek