Nyugalom

Lehet, hogy én vagyok fura, de engem ma megnyugtatott, amit a nőgyógyásznál hallottam. Tisztáztuk a nemrég elkészült leleteimet (átjárhatósági eredménye, inzulin rezisztencia), majd megbeszéltük, hogy mi is lesz a következő lépés. Kromoszóma vizsgálat (mindkettőnknél), illetve autoimmun panel vizsgálata (szerencsére mindkettő “csak” vérvétel). 

Bár azt már előre jelezte, hogy ezek olyan jellegű vizsgálatok, amit a TB nem támogat, úgyhogy számíthatunk megint egy “kisebb” kiadásra. Azt mondta, ha ezek a vizsgálatok is negatív eredménnyel zárulnak, akkor tavasszal megkezdhetjük a tüszőérési kezeléseket, majd nyár elején pedig az első inszeminációt. Lehet, hogy ezt mások másképp fogadnák, de valahogy engem ez a dolog most megnyugtatott. 

Azt már írtam korábban, hogy eddigi sikertelenségünket nem igazán osztottuk meg a külvilággal. Most ebben az ügyben is tettünk némi előrelépést, mert pár nappal ezelőtt elmeséltünk egy hozzánk közel álló baráti házaspárnak. Lehet, ezért is érzek most olyan nyugalmat, itt belül.

A pár női tagja is azt mondta (amit egyébként én magam is tudok), hogy sajnos nagyon sokan szenvednek manapság ettől, kvázi “népbetegség”. (Eddig a gerincferdülés számított az ország bajának, most pedig a meddőség. Jelentem, én mindkettőben egész jól teljesítek 🙂 )

Ezidáig borzasztóan próbáltam a sikertelenséget titkolni, valahogy folyamatosan azt éreztem, hogy én vagyok defektes, az én hibám az egész (holott ugye még egyáltalán nem bizonyosodott be semmi). Elvetettem azt az ötletet, hogy bárkinek is beszéljünk róla, mert úgy gondoltam, hogy ez csak és kizárólag kettőnkre tartozik. De aztán elkezdtem rajta gondolkodni, hogy miért kellene titkolni? Miért ne tudhatnának mások is róla? Persze, most is elhangzott a tipikus jó tanács (melytől személy szerint én falra mászom, és tudom, hogy mások is, akik hasonló cipőben járnak..), szóval elhangzott a szokásos “Ne görcsölj rajta, el kell engedni”… Bingo… Én is tudom, de az nem olyan egyszerű..

Bár belegondolva, nem tudom, én vajon milyen okossággal szolgálnék hirtelen annak, aki egy ilyen hírt mond el nekem. Biztos, hogy az első döbbenetem után én is elkezdeném sziporkázni ezeket az “örök darabokat”. Úgyhogy nem is haragudhatok rá. 🙂 Valójában jó érzés volt, hogy beszéltünk róla.

Megtettük az első lépést. 🙂