Egy gyerekpesztrálás margójára

Amikor a férjemmel elkezdtünk komolyabban foglalkozni a gyerekvállalás kérdésével, én voltam a legnagyobb szószólója annak, hogy 3 (azaz három) gyereket szeretnék. Emlékszem egy ismerősünk kérdezte is az esküvő után, hogy tervezünk-e gyereket és mennyit és én lazán mondtam, hogy hármat. Akkor ő (akinek van már két gyereke) lazán kinevetett engem és azt mondta, hogy egyezzünk meg abban, hogy a második után majd újra megkérdezi. Nem értettem, hogy miért mondja ezt, hiszen, tök jó lehet, ha az embernek van három gyereke…

Na, most a helyzet az, hogy éppen ennek az ismerősnek nálunk vendégeskedik a két gyerkőce, plusz még a férjem előző házasságából származó lánya is, úgyhogy ezen a hétvégén kipróbálhatjuk a „nagycsaládos” életet. Mostanra (17 óra 30 van, a gyerekek tegnap este jöttek és holnap ebéd után mennek el) eljutottam oda, hogy mégiscsak elég lesz nekem a kettő is…

Tegnap a „kölcsönfiú” egész úton hazafelé kötekedett velünk, mindenkinél okosabb volt és mindenkinél mindent jobban tudott (10 és fél éves, úgyhogy valószínűleg most kezdi a kamaszodós korszakát, amit én tegnap a „második dackorszaknak” neveztem, mire ő közölte, hogy olyan nincs is… Wááááááá…) A „kölcsönlány”-nak (6 éves) kell egy kis idő, amíg bemelegszik, de aztán… Mindenkinél nagyobb hangja lesz és az akaratát rendszerint kiabálással juttatja érvényre. Ő az a típus, akire, ha az ember ránéz, azt mondja, hogy „jaj, de édes”, de ha jobban megismered, akkor rájössz, hogy egy igazi kis akarnok. 🙂 Szóval már most igazi nő… 🙂

Mindezt összegezve mondhatjuk, hogy egy nap alatt szereztem egy pár ősz hajszálat… Pedig ma délelőtt moziban voltunk, délutánra pedig elszöktem egy pár órára az egyetemre és addig a férjem tartotta a frontot. Mondjuk most meg ő szökött el, már vagy két órája – futás címén – lehet, hogy neki is sok volt már a nagy kiabálás a csendes napjaink után? 🙂

Jelenleg éppen a konyhaasztalnál ülök a három gyerekkel és éppen csendben vannak. Én írom ezt a kis szösszenetet, ők pedig színeznek, tanulnak és rajzolnak. Csendben…

De azért maradok a kettőnél…