Waiting for...

Egyéb lehetőségek

Lassan haladunk a kivizsgálási folyamatok vége felé. Mondhatjuk úgy is, hogy már látszik a fény az alagút végén.

A napokban megkaptuk a kromoszóma egyezőségi vizsgálat eredményeit, mely szerint mindketten normál kromoszómákkal rendelkezünk, tehát nincsen kettőnk között valami javíthatatlan egyezőtlenség. Összeillünk. És már papírunk is van róla…(Bár azt meg kell jegyeznem, hogy nem is én lennék, ha valami apró eltérést nálam ne találtak volna, de a leletben feketén-fehéren leírták, hogy ez nem befolyásolja a teherbeesést).

Már csak az egy hónap múlva esedékes autoimmun vérvétel van hátra elvileg (melynek eredményére szintén két hónapot kell várni, de nem baj, ráérek én…). Utána pedig, ha minden jól megy, akkor nyáron elkezdhetjük a hormonos felkészítést, majd az első inszeminációt.

Mindeközben arra gondoltam, hogy lehet, hogy „más” úton is kéne kicsit „kezeltetnem” magam. Felmerült az aviva torna, a kineziológus, illetve a pszichológus ötlete is. Rövid tanácskozás után a férjemmel a kineziológus ötletét elvetettük. Nem tudom, hogy esetlegesen milyen lelki problémák lehetnek, amik gátolhatják nálam a teherbeesést és én úgy érzem, hogy számomra egy pszichológussal való beszélgetés több kapaszkodót, segítséget jelentene. Majd meglátjuk. El is kezdtem a neten kutakodni a meddőségi pszichológusok irányába és a nem túl nagy felhozatal után kiválasztottam egy számomra (a honlapja alapján) szimpatikus hölgyet, akitől kértem és kaptam is időpontot március elejére.

Engem mindig is érdekelt a pszichológia, mint olyan, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy egy ilyen beszélgetés hogyan is zajlik. Persze, én is láttam a Terápiát, de nem gondolom, hogy Mácsai Pál által játszott pszichológus előtt is ugyanúgy meg tudnék nyílni, mint egy női pszichológus előtt. Szerintem a teherbeesési problémák olyan dolgok, amik valahogy inkább a nők lelkét érintik meg. Nyilván tanulják az egyetemen, hogyan is kell erről beszélgetni férfiként, de én azt gondolom, hogy a problémát magát mégis inkább a nők tudják átérezni.

Az aviva torna ötlete egyelőre még a levegőben van, várok még vele egy kicsit. Meglehet, hogy a pszichológus terápiát fogom vele kiegészíteni.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!