„Majd te is megtudod, hogyha neked is lesz…” „Nem tudhatod te ezt, mert neked nincsen…” „Ne magyarázz te erről, mit tudhatod te ezt, hiszen neked még nincs is…” „Ezt csak azok tudhatják/érezhetik, akiknek már van…”
Olyan mondatok ezek, amelyektől a falra tudnék mászni. Egész életünket végigkísérik az ilyen és ehhez hasonló megjegyzések. „Te ezt nem tudhatod, még gyerek/fiatal/tapasztalatlan vagy” „Mit tudhatsz te erről, hiszen nincs is még pasid/nem vagytok még olyan régóta együtt/nem éltek még együtt/nem vagytok még házasok”.
Majd, ha ezek már megvannak, akkor jönnek a gyerekkel kapcsolatos „bölcsességek”. Miszerint te nem is tudhatsz semmit, mert neked még nincsen. Akkor sem tudhatok semmit, ha van egy „lízingeltem”. Legalábbis a gyerek anyja szerint. Persze, nem vitatkozom, legalábbis nyilvánosan nem.
Egyszer pont egy ilyen kijelentés miatt haragudtam meg egy barátnőmre. Amikor azt mondta, hogy majd megtudom én is, ha nekem is lesz gyerekem. Azt, hogy egy gyereknek mennyit kell aludnia. És én akkor ne menjek oda a lízingelttel, mert tudja, hogy az én lízingeltem nem tud annyi ideig csendben maradni. amíg az övének tart az alvásideje. Mondtam is neki, hogy ez így nem teljesen fair. Nyilván ő sincs tisztában azzal, hogy a lízingelt mennyi ideig képes arra, hogy csendben üljön.
Ezek után én azt mondom, hogy igen, vannak olyan dolgok, melyeket egyes a nőtársaim jobban tudnak, mint én. Azt viszont én, és a sorstársaim tudjuk jobban, hogy mennyire idegőrlő ez a helyzet. Hogy próbálkozol természetesen, mesterségesen, akárhogy és nem jön. És most én is kérkedhetnék azzal, hogy én ezt jobban tudom, mert neked nem kellett ezen átmenni. De nem teszem. Csendben őrlődöm és szemrehányásokat teszek magamnak. Hogy lehetek ilyen selejtes, hogy még erre sem vagyok képes? Lehet, hogy soha nem is leszek? Vagy elég lesz, ha egy kicsit beavatkozunk a természet rendjébe és utána működni fog? És persze mindig jön valaki, aki megkérdezi, hogy “Nem terveztek gyereket, már olyan régóta együtt vagytok/házasok vagytok?”
Hangulatom kiszámíthatatlansága egyenesen megdöbbentő. Az egyik pillanatban még bizakodó vagyok, optimistán várom a holnapot, a másikban pedig teljesen elkap a „selejtes” érzés és itt a vég. Sajnálom önmagam, hogy én még azt sem tudhatom, hogy milyen, amikor egy gyerek hisztizik a boltban, mert nekem nincs is…
Az ördögi kör pedig itt bezárult.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: