A petefészkem egy dió… Legalábbis úgy él a képzeletemben, mint egy dió…
Fura egy hasonlat, de én így láttam.
Azzal kezdődött az egész, hogy relaxáltunk. A pszichológus szerint az is a terápia része, hogy relaxálunk és ezáltal megnézzük, hogyan is viszonyulok a női szerveimhez.
Azt tudni kell, hogy a relaxáció, mint olyan, tőlem elég távol áll. Akárhányszor voltam aerob, pilates és egyéb ilyen jellegű edzésen, az óra utolsó pár perce mindig a lazításé, relaxálásé volt. Legalábbis a többieknek… Mert nekem ez sosem ment… Nem tudom kikapcsolni az agyamat úgy, ahogy azt kéne. (Lehet, hogy ezzel is orvoshoz kéne mennem???)
Most a pszichológusnál leginkább a röhögő görcs kerülgetett, amikor azt mondta, hogy az arcizmok ellazulnak. Irányított relaxáció volt, semmi zene, meg füstölő, gyertya, stb. Én csukott szemmel, elvileg ellazított állapotban üldögéltem a kanapén, miközben ő magyarázott.
„Kikapcsol az agyam, nem hallom a külső zajokat” így szólt az ukáz. Dehogynem hallottam, az udvaron éppen ezerrel fűrészeltek valamit.
„Arcizmaim ellazulnak, szemhéjam elnehezül” szólt a következő parancs. Mondom, a röhögés kerülgetett közben.
„Magam elé képzelem a női szerveimet”. „Melyiket látod?” kérdezte, leginkább a bal oldali petefészkemet válaszoltam, de elég tanácstalanul, hiszen azt tanultam, hogy nem illik csukott szemmel kommunikálni valakivel, de hát ő akarta így…
Szóval hirtelenjében megjelent előttem a bal oldali, ami úgy nézett ki, mint egy dió. Kemény kéreggel, érett belsővel. Szerinte ez jó jel, mert a dió egy termény és én egy megtermékenyíthető, elfogyasztásra váró valaminek látom az enyémet. Ha ő mondja…
Most így pár nappal később, még mindig furán viszonyulok ehhez az egész dologhoz. Néha elbizonytalanodom, hogy érdemes-e folytatni (most voltam negyedszer), vagy ő-e az az ember, aki tényleg segíteni tud nekem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: