Mit is köszönhetek Neki?

Ez a bejegyzés a Férjemet illeti. Azt gondolom, hogy a régóta tartó vágyakozásban nem árt néha megállni és elgondolkodni azon, hogy miért is választottam éppen Őt. (Hogy meddig tartott, amíg elértem hozzá? Nos, az már egy másik bejegyzés témája…)

Szóval… Négy éve a párom, lassan két éve a Férjem. Ismeretségünk kezdete egy kicsit régebbre datálható, mert kollegaként kezdtük. A személyes kapcsolatunk egy laza egyéjszakás/többéjszakás kalandnak indult, de semmiképpen sem házasságnak.

Aztán tessék… Eltelt pár év és mi lett belőle??? Segítek… A legjobb dolog az életemben…

 És hogy mit is köszönhetek Neki?

• hogy megtapasztaltam milyen az, amikor tényleg szeretnek, nemcsak mondják;
• hogy megtapasztaltam milyen fontosak az érintések, a csókok, az ölelések;
• hogy ezeket az ember „csak úgy” is adhatja a másiknak;
• hogy megtanultam bocsánatot kérni;
• hogy megtanultam elismerni, ha valaki másnak van igaza;
• hogy megtanulom (!) kimondani, amit gondolok;
• hogy megtanultam kimutatni az érzéseimet;
• hogy nem ciki egy filmen/reklámon sírni;
• hogy milyen jó dolog a vasárnapi ebéd után szundizni egyet;
• hogy már nem érdekel, mit gondolnak rólam az olyan emberek, akikkel sosem találkozom többet;
• hogy a mosatlan edény kivárja a sorát reggelig :-);
• hogy rájöttem milyen jó érzés bringázni/kirándulni/ vagy csak úgy sétálgatni;
• hogy a hallgatást is meg lehet tölteni tartalommal;
• hogy milyen örömet tudnak okozni az apró ajándékok;
• hogy milyen jó érzés a másiknak sütit sütni;
• hogy megtapasztaltam, hogy a férfiaknak is vannak érzéseik;
• hogy általa kiteljesedtem;
• hogy mellette meg merem valósítani az álmaimat és még támogat is ezekben;
• hogy nagyon jókat lehet vele beszélgetni;
• hogy nagyon jókat lehet vele röhögni;
• hogy bár az érdeklődési körünk sok mindenben különbözik, mindig meg tudunk egyezni, úgy, hogy az egyikünk sem érzi tehernek;
• hogy rájöttem milyen az igazi réteges öltözködés :-);
• hogy megtapasztaltam, milyen az, amikor egy nyaralásnak az utolsó percét is kihasználjuk;
• hogy általa – így közös gyerek nélkül is – megtapasztalhatom, hogy milyen érzés „szülőnek” lenni;
• hogy úgy nevelte a lányát, hogy nem kényszerülök a „gonosz mostoha” szerepkörébe;
• hogy ha rövidebb/hosszabb ideig távol vagyunk, mindig boldogság visszatérni hozzá;
• hogy mellette olyanná kezdek válni, amilyen mindig is akartam lenni;
• hogy azt érzem, hogy együtt legyőzzük az akadályokat és megoldjuk az olyan problémákat is, mint meddőség;
• hogy fantasztikus apukája lesz a majdan születendő gyermekeinknek;
• hogy boldogságot érzek, amikor ránézek;
• hogy szeretem őt/őket.

Köszönöm…

 (UI: hogy nem rejtegeti a könnyeit, mert tudom, hogy amikor olvassa ezeket a sorokat, akkor bizony vannak neki…)