Üvegszilánkon táncolni

Ma egy újabb könyvajánlóval jelentkezem. A napokban fejeztem be Ka Hancock: Üvegszilánkon táncolni c. művét és a tapasztalataimat tárom most elétek.

A könyv első látásra/olvasásra egy szerelmes regénynek tűnik. Adott egy fiatal lány és egy pár évvel idősebb srác, akik egymásba szeretnek a lány 21. születésnapján, melyet – hogy hogy nem – a férfi által üzemeltetett klubban rendeznek. A könyv első feléig gyorsan eljutottam, olvasmányos, könnyen emészthető történet, de végig ott lebeg az ember gondolataiban, hogy „itt valami történni fog”.

Nem volt nehéz beleképzelni magam az írónő által leírt világba, láttam magam előtt, ahogy megismerkednek, megszeretik egymást, láttam a kisvárost, ahol élnek (bár a kisvárosi idill, ahol mindenki szeret mindenkit, mindenkinek szabad bejárása van a másik otthonába, számomra egy kissé túlzás).

A könyv olvasását az teszi különlegessé, hogy a fejezetek elején megismerhetjük a férfi (Mickey) gondolatait, majd pedig átváltunk a lány (Lucy) szemszögére. Kb. a könyv feléig pedig még az időben is ugrálhatunk, mert az egyik fejezet a jelent, a következő pedig a múltbéli ismerkedésüket, az egymás iránt kialakuló vonzalmukat/szerelmüket mutatja be.

„Lucy, minden házasság tánchoz hasonló; időnként bonyolult, máskor csodás, ám az idő túlnyomó részében igencsak eseménytelen. Mickey-vel viszont lesznek idők, amikor üvegszilánkokon táncoltok majd. Fájni fog. Két lehetőséged van: vagy elmenekülsz ez elől a fájdalom elől, vagy szorosan összekapaszkodtok, és együtt táncoltok át a következő biztos helyre.”

Lucy Houstonnak és Mickey Chandlernek nem lett volna szabad egymásba szeretniük, még kevésbé összeházasodniuk. Mindkettejüket hibás génekkel sújtotta ugyanis a sors: a férfi bipoláris személyiségzavarral küzd, a nő családjában a mellrák szedi áldozatait. Ám amikor Lucy huszonegyedik születésnapján útjaik összetalálkoznak, fellángol a szikra, és többé le sem tagadhatják az egymás iránti vonzalmukat.

Eltökélten és megfontoltan küzdenek azért, hogy a kapcsolatuk működhessen, ezért írásba foglalják az ígéreteiket. Mickey szedi a gyógyszereit. Lucy nem hibáztatja azért, ami felett nincs hatalma. A férfi őszinteséget fogad. A nő türelmet. Mint bármely házasságban, nekik is vannak jó, rossz és néha nagyon rossz napjaik. Annak érdekében, hogy megbirkózhassanak az egyedülálló kihívásokkal, szívszaggató döntést hoznak: nem vállalnak gyermeket.

Amikor azonban Lucy megjelenik egy rutin orvosi vizsgálaton, olyan meglepetés éri, ami mindent megváltoztat. Mindent. Egy pillanat alatt értelmüket vesztik a szabályok, és ők ketten kénytelenek újradefiniálni a szerelem valódi lényegét. (forrás: moly.hu)

Figyelem: spoiler veszély!

Szóval a rutin orvosi vizsgálaton kiderül, hogy Lucy terhes. Mindent megtettek annak érdekében, hogy ez ne történhessen meg (még a petevezetékét is elköttette) és mégis. Nem tudom, hogy orvosilag mennyire helytálló, hogy valaki elkötött petevezetékkel is terhes legyen, de én elhittem neki és drukkoltam, hogy minden rendben legyen. Természetesen nem lett.

A terhessége kb. 4-5 hónapja környékén, amikor is kiderül, hogy kislányuk lesz, a nőgyógyász felfedez valami gyanúsat a mellében. Azonnal tovább küldi egy specialistához, aki meg is állapítja, hogy sajnos valóban kiújult a családi örökségben hátrahagyott mellrákja (a történet szerint egyszer már megbetegedett, de akkor sikeresen megküzdött a halálos kórral).

Innentől fogva számomra egyfajta mélyrepülésbe kezdett a történet, egyre nehezebben tudtam magam rászánni az olvasásra. Ha a mellrák még nem lenne elég, a további orvosi vizsgálatok során kiderül, hogy nemcsak egy hat centis csomó van a mellében, hanem már áttét képződött a tüdejében is, ami megmagyarázza, hogy miért köhécselt már a könyvnek a legelső oldalán is. És miért köhécsel vissza-visszatérően, már-már idegesítően a különböző szituációkban (éreztetvén, hogy ezzel valamit szeretne elővezetni az írőnő).

A könyv innentől fogva megszűnik romantikus regény lenni, átváltozik mély drámává (teljesen érthetően), Lucy férje is újra depresszióba esik, az orvosok szerint az az egyetlen kiút, ha elveteti a babát (akkor már félidős terhes), hogy azonnal megkezdhessék a kemo és sugárkezeléseket. Ekkor Lucy egy huszárvágással úgy dönt, hogy nem veteti el a babát, kihordja a terhességet, miközben a rák folyamatosan terjed szét a testében. Végül a terhesség 34. hetében, megszületik a baba (császármetszéssel), Lucy pedig pár órával később meghal.

Kemény történet.

(forrás: moly.hu)

Kinek ajánlom?

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik vágynak egy szerelmes drámára (azt hiszem ez a legjobb kifejezés), akik nem félnek szenvedésről olvasni, akik szeretnek egyszerre sírni és nevetni.

Az írónő egyébként sokáig dolgozott pszichiátriai betegek között, ezért megdöbbentő alapossággal leírja, hogyan is működik egy bipoláris beteg, milyen a személyisége, milyen gondolatai vannak, amikor a betegség kezd elhatalmasodni rajta. Általa képet kapunk egy olyan világról, amelyről egyébként még elképzelésünk sincsen.

Sokat gondolkodtam azon, hogy mi lehetne az az egy szó, amivel ez a könyv jellemezhető. A borítóján szerepel az a „szívszaggató” kifejezés, amelyet mostanában elég gyakran lehet hallani/olvasni. Én nem így jellemezném.

Azt mondanám, hogy felemelő és fojtogató. Csodálatos írás a tényleg mindent elsöprő szerelemről, ezúttal happy end nélkül.

Ha tetszett a bejegyzés és olvasnál még, gyere és látogass el a facebook oldalamra is.