Waiting for...

Jógaórán jártam – avagy a Női lélek felemelése

Tegnap életem első jógaóráján jártam. Ez azért nagyon érdekes, mert korábban sosem vonzott engem a jóga, mint olyan. Mindig úgy gondoltam, hogy a jóga egy lassú mozgásforma, ami nem az én felpörgött, mindenbe belekapó, majd abbahagyó kis világomnak való.

Azonban az utóbbi időben történt valami. Valami változott bennem. Azt hiszem, elkezdtem megérni a feladatra. Arra, hogy bemerészkedjek egy jógaórára.

És a tegnapi eset meggyőzött arról, hogy a jógára bizony meg kell érni. Ott bent. A lélekben. A jógát akarni kell. A lelkemnek kell akarnia ezt a fajta változást.

És én most jutottam el idáig. Hogy a lelkem változni akar. Hogy meg akarja érteni, hogy miért nem sikerült még eddig teherbe esni. Mert úgy érzem, hogy ennek a kulcsát bennem kell keresni. Nem egy kézzelfogható fizikai problémában (mert egyik problémám sem olyan mértékű elváltozás, ami sikertelenséget kellene, hogy eredményezzen).

A nőiességem megélésében. Abban, hogy elfogadjam azt, aki vagyok. Hogy meg merjem élni azt is, amikor reggel, kócos hajjal is szép vagyok. Hogy amikor valaki megdicsér valamiért, ne csak szemlesütve és pironkodva elrebegjek egy köszit.

Hogy merjek élni a jelenben. Hogy észrevegyem, hogy mire is vagyok képes. Hogy figyeljek magamra. MAGAMRA!! Arra, hogy nekem, mi az, ami kell. Nem lesz egyszerű, de azt gondolom, hogy én most ezen az úton végig fogok menni.

(kép: Pinterest/satnamjoga)

(kép: Pinterest/satnamjoga)

A hely, ahol egyébként jártam a Sat Nam Jógastúdió, ahol tegnap egy 6 alkalmas órasorozat indult „A női lélek felemelése” címmel.

Már a honlap kezdeti gondolatai is megérintettek: „Tartozol magadnak annyival, hogy önmagad légy”.

A női lélek felemelése programsorozat keretében körbejárjuk az olyan témákat, mint pl. női energiák, kisugárzás, belső szépség, valódi önmagad, a tudatos Nő, stb.

A jógaterem egy nagyon hangulatos kis lakásban lett kialakítva, belépéskor már a kellemes füstölő illatát is lehetett érezni. Az órát Mia (az oktató) egy rövidebb bevezetővel kezdte, amiben pl. azt is elmondta, hogy a mai rohanó, nyugati világunkban mennyire szüksége van a nőknek arra, hogy önmaguk legyenek. Ha már hetente 8 órát tudsz saját magaddal foglalkozni az már nagyon jónak számít. És nagyon fontos, hogy karban tartsuk mind a testünket, mind a lelkünket. Mert nőként egy királynő vagy. De a koronát saját magadnak kell a fejedre felrakni és ott is tartani.

(Mindig viseld a láthatatlan koronát).

(Mindig viseld a láthatatlan koronát).

Elmondása szerint az órákon olyan gyakorlatokat, meditációkat fogunk végezni, amelyek megerősítik az immunrendszert és az idegrendszert egyaránt. Mert a mindennapi stressz hatásokat akkor tudjuk csak sikerrel kivédeni, ha nemcsak a testünk, hanem a fejünk is rendben van. Mondott egy hasonlatot, ami nekem nagyon tetszett. Miszerint az idegrendszer védelme olyan, mint az esőkabát. Esőkabátban is érzed, hogy esik az eső, érnek a külső hatások, de nem ázol bőrig. Ha megerősíted az idegrendszered, érzed, hogy ér kívülről a stressz, de nincsen rád olyan hatással, mintha nem védekeznél ellene.

Az óra fennmaradó részében légző gyakorlatokat, illetve fizikai gyakorlatokat végeztünk, amik most a kitartáson alapultak, illetve az óra végén meditáltunk is. Nagyon érdekes volt megfigyelni az elmém és a lelkem működését a gyakorlatok közben. Az óra elején baromira élveztem, hogy teljesen át tudom adni magam annak, hogy a gondolataim elhagyjanak, ne gondoljak semmire, tényleg csak a saját belsőmre figyeljek. Hihetetlen csend és béke uralkodott bennem. Ahogy azonban haladtunk az óra vége felé, kezdtek visszaszűrődni a fejembe a mindennapi dolgok (mit vacsorázzak, mit kell még otthon csinálnom, stb.) Azt hiszem, van még mit gyakorolnom. 🙂

Hazafelé a villamoson pedig teljesen átadtam magam az „itt és most” élménynek, nem a telefonomat babráltam, hanem magamba szívtam az esti város lüktetését.

És tudjátok mit? Élveztem.

Hiszen ezt hirdeti az óra is: Tudatosan a mindennapokban.

 

Köszönöm, hogy elolvastad. Ha tetszett a bejegyzés és szívesen olvasnád a többit is, akkor iratkozz fel a blogkövetésre, illetve megtalálsz a facebook-on is.

(kép: twinkieminions.com)

(kép: twinkieminions.com)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!