Waiting for...

Ígéret – avagy amikor a sors segít betartani :-)

Pár héttel ezelőtt megfogadtam magamnak, hogy az első lombik eredményéig nem fogok olyan cikkeket, írásokat bújni a neten és sehol máshol, amik a lombikkal, a petesejt leszívással, a beültetéssel, stb. kapcsolatosak, valamint számadatok, statisztikák vannak benne a sikerességről, sikertelenségről.

Keményen tartottam is magam az elhatározásomhoz, mígnem a múlt héten elvetődtem a könyvtárba, ahol kerestem Buda László Mit üzen a tested c. könyvét. Ezt nem találtam meg, viszont azon a helyen, ahol ennek kellett volna lennie találtam egy lombikkal kapcsolatos rövidke kis könyvet. Nem is emlékszem már, hogy mi volt pontosan a címe, de belelapozgattam és személyes történetek voltak benne, tehát nem statisztikákkal akarták szórakoztatni az olvasót.

Először visszatettem, mondván megígértem magamnak, hogy nem olvasok ilyesmit. Aztán megint levettem a polcról és újra belelapoztam. Elgondolkodtam rajta, hogy kikölcsönzöm, végül is nem olyan hosszú és nem orvosi leírások vannak benne (tehát nem szegem meg az ígéretem… Annyira…) De aztán győzött a lelkiismeretem, hiszen megfogadtam, amit megfogadtam, úgyhogy megint visszatettem.

Elindultam, hogy kikölcsönözzem a másik könyvet, amit már egy ideje szorongattam (egy krimit), majd gondoltam egyet, tettem egy kört és visszamentem a lombikos könyvért, hogy na, mégiscsak elolvasom én ezt. Levettem a polcról, körbenéztem, hogy ki látja (végül is csak a lelkiismeretem) és elsomfordáltam vele az önkiszolgáló kölcsönzőig.

(forrás: könyvtündér fb oldala)

Ott a könyveket a pultba beillesztettem, vonalkódot a kártyáról leolvastattam, vártam, majd kiírta a rendszer hatalmas, piros betűkkel, hogy „Az Ön kártyájával ezt a könyvet nem lehet kikölcsönözni.” Hogy mi van?? Megpróbáltam még egyszer. Újra csak ez az üzenet fogadott. Átmentem egy másik önkiszolgáló kölcsönzőhöz (hátha az előző elromlott), megint megpróbáltam, megint ez az üzenet. Gondoltam akkor kiveszem egyesével. Először a krimit, azt teljesen simán kiadta. Majd a lombikos könyvet helyeztem a pultba, és megint jött az üzenet „Az Ön kártyájával ezt a könyvet nem lehet kikölcsönözni”.

Akkor már elkezdtem röhögni. Ezt nem hiszem el. Ez egy jel. Nekem ezt a könyvet akkor nem szabad elolvasnom. Mert az ígéret, az ugye ígéret. És ha én el is gyengülök, akkor is segítenek betartani…

 

Köszönöm, hogy olvasol. Ha tetszett az írás, köszönöm, ha megosztod. Amennyiben szeretnél a legújabbakról azonnal értesülni, íratkozz fel a blogkövetésre, illetve gyere és látogass el a facebook oldalamra is, ahol további érdekességeket találhatsz.

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!