Anyaseb

Tudtad, hogy amikor a nagymamád terhes volt anyukáddal, akkor az anyukádban lévő petesejt formájában már Téged is magában hordott? Tudtad, hogy amit anyaként továbbadsz, az nemcsak a gyerekedre, hanem az unokádra, dédunokádra is kihat? Tudtad, hogy a magadban hordozott, megmagyarázhatatlan félelmek valójában nem is a tieid, hanem a női felmenőidnek köszönheted őket?

Mindannyian hordozunk magunkban/magunkon sebeket. De amíg a külső nyomok, karcolások gyorsan begyógyulnak és általában nyomot sem hagynak maguk után, addig a belül hordozott sebekkel teljesen más a helyzet. A belső sebek alatt a lélek sebeit értem. Az olyanokat, amik a külvilág, de még sokszor saját magunk előtt is rejtve maradnak.

A lelkünkön a legtöbb belső sebet a hozzátartozóink ejtik. Általában nem szándékosan, inkább a saját sebeikből, félelmeikből, hiányosságaikból adódóan. Mivel (főleg kezdetben) az anyák a legmeghatározóbbak a gyerekek életében, ezért az úgynevezett anyasebeink a legmélyebbek. Ezek sokszor generációról generációra adódnak tovább, görgetve maguk előtt a félelmet, a bánatot, a szenvedést.

Hogy mire gondolok? Pl. amikor elhagyja a férje a nagymamát és ő, ha nem is tudatos elhatározásból, de azt tanítja, azt a mintát közvetíti a lánya felé, hogy a férfiak már csak ilyenek. És mit vesz le ebből a lány? Igen, a férfiak megbízhatatlanok és óhatatlanul olyan párt fog keresni maga mellé, aki szintén le fog lépni mellőle, ezáltal mintegy igazolva az édesanyja szavait, hogy a férfiak tényleg ilyenek.

(forrás: pinterest)

Másik példa, ha a nagymama sosem élvezte a szexet és mintegy kötelességből, gyereknemzési célból gyakorolta azt. Mit ad át a lányának? A szex bűnös dolog, a szex nem jó, és mivel nem élvezte soha, ezért fájdalmas is volt számára. Mit fog átadni a lánya az ő saját lányának? Ugyanezt. A generációról generációra belénk épült félelmet. És szegény lány nem is tudja, hogy miért fél ő a szextől. Nem is tudja, hogy miért kellene rá úgy tekintenie, hogy az valami bűnös dolog. Nem is tudja, hogy az anyukájával miért nem tud beszélni róla. Csak azt érzi, hogy itt valami nem jó. Ha pedig ő már neadjisten élvezi a dolgot, akkor bűnösnek érzi magát.

A kisbabák még mindenben az édesanyjukra vannak utalva, tőlük tanulnak meg mindent, az ő mozdulataikat lesve, utánozva fejlődnek. Egy baba érzi az anya minden rezdülését, fájdalmát, bánatát, örömét. Nap, mint nap akaratlanul is magába szívja az édesanyja aktuális lelki állapotát, feszültségét, félelmét, boldogságát. Tőle tanul meg kötődni, bízni az emberekben, bízni saját magában.

A pszichológusok szerint persze a legideálisabb az lenne, ha a nők még azelőtt megpróbálnák felfedezni és gyógyítani saját sebeiket, mielőtt maguk is anyává válnak.

(forrás: anyagyerek.hu)

A nő saját maga gyógyítása által nemcsak a múltbeli cselekményekre kaphat választ, hanem gyógyíthatja a következő generáció sebeit is. Ha felismertük saját sebeinket, akkor már megnyílik a lehetőség annak megértésére, elfogadására, lehetőség a gyógyításra, a viselkedésminták megváltoztatására. Fontos, hogy csak a bennünk keletkezett sebet tudjuk kezelni, megérteni, a hiányosságot magunk számára pótolni. Ez nagyon sok tudatos munkát, odafigyelést igényel. De megéri, hiszen nem mindegy, hogy mi magunk milyen mintákat örökítünk tovább. Ne legyenek illúzióink, biztos, hogy mi is fogunk a saját gyerekünkön anyasebet ejteni, de nem mindegy, hogy milyet. Tudatossággal, odafigyeléssel nagyon sokat tehetünk a saját lelkünk egészségéért, és egy kiegyensúlyozottabb érzelmi hálóval, nagy valószínűséggel lelkileg stabilabb utódokat hagyhatunk magunk után.

Mindig lehet másként élni. Anyáink, nagyanyáink élete nem a mi életünk. Az ő sebeikkel nekik kell megbirkózni, nekünk a sajátunkat kell felismerni és rendbe tenni. Hiszem, hogy odafigyeléssel, tudatossággal lehet rajta változtatni. Amíg a pszichológushoz jártam rengeteg olyan félelemre döbbentem rá, amik nem is az enyémek. Akkor hallottam először az anyaseb kifejezésről. Rájöttem, hogy bizonyos dolgoktól azért félek, mert otthon azt láttam, azt éreztem. Hálás vagyok, hogy felismertem ezeket és tehetek azért, hogy a saját gyerekemnek már ne adjam ezt tovább. Nem mondom, hogy könnyű, egyáltalán nem az, de hiszek a tudatosságban és az odafigyelésben. Hiszek abban, hogy tudom másképp csinálni.

Köszönöm, hogy olvasol. Ha tetszett a bejegyzés kérlek, hogy oszd meg a barátaiddal is. Ha nem akarsz lemaradni a továbbiakról, iratkozz fel a blogkövetésre, valamint gyere és látogass el a facebook oldalamra is, ahol további érdekességeket találhatsz.