A felkészülés után (a Lombiknapló korábbi bejegyzéseit itt és itt találod) végül eljött a várva-várt péntek, ami a petesejt leszívást hozta magával. Reggel 7.45-re volt jelenésem az intézetben, többször elmondták, hogy éjfél után már semmi folyadék, semmi kaja. Őszintén? Nem is voltam éhes. Érdekes módon nem voltam olyan halál ideges, mint ahogy gondoltam, hogy majd az leszek. Az egész eddigi lombik programban jellemző volt rám a nyugodtság (én magam sem tudom hova tenni, mi van velem??), úgy éreztem, nem lesz itt semmi probléma. Jók voltak az előzetes eredmények, mi baj lehet itt?
Szóval reggel becsekkolás, megmutatták, hol az ágy, ahova feküdni kell, akkor még nem tudtam, hogy sorrendben helyeznek el minket. Folyamatosan csak jöttek a csajok a leszívásra, ki az egyik ágyra, ki a másikra, volt, akinek már csak a fotelban jutott hely. Végül 11-en lettünk erre a jeles eseményre.
Miután mindenki lepakolt, megjelent az anesztes hölgy, aki mindenkinek a csuklójába behelyezte a branült, amibe később az altatót adagolták. Elcsendesedtünk, ki a telefonját nyomkodta, ki könyvet olvasott, valaki beszélgetett, valaki csak a plafont bámulta. Elvitték az első delikvenst, majd kb. 5 perccel utána jött az asszisztens hölgy és szólt, hogy én leszek a következő. Kicsit meglepődtem, hogy ilyen hamar, de aztán úgy döntöttem, hogy sokkal jobb előbb túlesni rajta, mint számolni, hogy hányan vannak még előttem.
A branül nyoma a csuklómon (A kép saját, felhasználása csak a szerző engedélyével – MeE Projekt)
Aztán már gyorsan történt minden, a műtőbe még saját lábon sétáltam, ott az ágyon fekve még kedélyesen beszélgettem az ápolókkal. Gondoltam is magamban, hogy rohadtul nem hat ez az altató, ha ilyen jól tudok kommunikálni. Aztán a következő emlékem már az, hogy kint fekszem az ágyamon. A leszívások egyébként 10-15 percet vettek igénybe fejenként, mi, akik először kerültünk sorra, a végén már át is adtuk a helyünket a fotelban üldögélőknek és ott folytattuk tovább a lábadozást.
Olyan 11 óra magasságában lehetett elkezdeni öltözni és leszivárogni a dokihoz, aki elmondta a leszívott petesejtek számát, illetve a további instrukciókat.
Azt még tudni kell, hogy a leszívás előtti napokban nekem már iszonyatosan fájt az alhasam, hiszem az ultrahangon is jól látszódott az egyre több és egyre nagyobb méretű petesejtek sokasága, ami néha már azzal járt, hogy rosszabb pillanataimban járni is nehezen tudtam. Ja és még egy fontos tapasztalattal gazdagodtam. Ha azt éreztem, hogy el kell mennem a mellékhelyiségbe, akkor azonnal startolni kellett, mert a petesejtek mérete miatt minél tovább húztam a pisilést, annál jobban fájt a végén. Érdekes, nem?
Szóval a kis biológiai kitérő után, a doki tájékoztatása szerint 14 petesejtet sikerült leszívni, ami nagyon jónak számít. Mondta is, hogy ez elég magas szám, nagyon szépen dolgozott a szervezetem a lombik kezelés során. Iszonyat büszke voltam magamra és a sejtekre. Kaptam egy A4-es papírt, amin egy szép kis táblázatba volt szedve (napra pontosan lebontva), hogy melyik napon, annak melyik napszakában milyen gyógyszert kell szedni. Hihetetlenül jól kidolgozott rendszer, az egyszer biztos.
A gyógyszeres táblázat (A kép saját, felhasználása csak a szerző engedélyével – MeE Projekt)
Még mindig nem szabadulhattam meg az injekcióktól, hiszen újabb 7 napig kellett magamat szurkálni, ezúttal progeszteron tartalmú anyaggal, szintén az összekeverős fajtából (úgyhogy a férjemmel megint összedolgoztunk). Volt még a listán ezen kívül progeszteron tartalmú hüvelykúp, hüvelygél, ösztradiol és immunerősítő is.
A leszívás utáni gyógyszer adag (A kép saját, felhasználása csak a szerző engedélyével – MeE Projekt)
A petesejt leszívás pénteki napon történt, a doki mondta, hogy szombaton telefonál, hogy mennyi sejtet és spermiumot sikerült végül összepárosítani. Jelentem a srácaink nagyon jól összejöttek, mert a 14 leszívott sejtből, 8 megtermékenyült. Ez nagyon nagy eredmény, a doki is elismerően nyilatkozott róla. Kérte, hogy hétfőn telefonáljak újra, hogy megbeszéljük, hogy állnak a 3 napos embriók.
Hétfőn aztán kiderült, hogy a 3 napos „korig” már csak 4-5-en jutottak el (egy bizonytalan volt). Vegyes érzéseim voltak. Egyrészt nagyon örültem, hogy négyen-öten még mindig megvannak, másrészt egy kicsit csalódott voltam, mert én naiv azt képzeltem, hogy mind a nyolcan meglesznek még.
Megbeszéltük, hogy szerdán jöhet a beültetés (a babák 5 napos korában).
Folyt. köv. a beültetéssel…
(A Lombiknapló előző, valamint a jelenlegi bejegyzése nem most készült, hanem még májusban, illetve júniusban, a lombik folyamat során. Nézzétek el nekem, hogy nem túl uptodate, de amíg nem voltunk túl a folyamaton, nem szerettem volna közzétenni.)
Köszönöm, hogy olvasol. Ha tetszett a bejegyzés és nem akarsz a többiről sem lemaradni, iratkozz fel a blogkövetésre, illetve gyere és látogass el a facebook oldalamra is, ahol további érdekességeket is találhatsz.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: