Pocakos nyaralás

Még év elején megbeszéltük a férjemmel, hogy idén valami olyan helyen kellene nyaralni, ahol meleg van, tengerpart, kivételesen nem sátoros nyaralás (ergo nem kell magunkkal vinnünk a fél háztartást itthonról), és a helyszín van már olyan messze, hogy nem autóval megyünk több ezer km-t, hanem inkább repülni fogunk a változatosság kedvéért.

Nem kellett sokáig nézegetnünk az úticélokat, míg végül ráakadtunk Máltára. Egyikünk sem járt ott korábban, és a további, fenti követelményeknek is megfelelt. Amikor utunkat lefoglaltuk valamikor március elején a babák még a kanyarban sem voltak, igaz a lombik egyeztető megbeszélésen részt vettünk már addigra, de úgy voltunk vele, hogy ha sikerül is a lombik, akkor szeptemberre pont megfelelő időszakban leszek a terhességemben a nyaraláshoz.

Szeptember 11-én végül már a terhességem 17. hetében járva szálltam fel a Budapest-Valletta járatra. Az időpont bennem végig okozott némi szorongást, azt gondoltam, hogy nem normális az, aki pont ezen a napon repül. Így visszagondolva kijelenthetjük, hogy a hasamban lévő kisemberek sokkal jobban viselték a repülés megpróbáltatásait, mint én magam. Nem a kedvenc közlekedési eszközöm a repülő, így ennek megfelelően több alkalommal sikerült pánikba ejteni saját magamat és nem értettem, hogy miért olyan nyugodt mindenki körülöttem, hiszen hamarosan tutira le fogunk zuhanni. Szóval a babák már ez idő alatt kaptak egy kis ízelítőt abból, hogy milyen anya, amikor repülővel megy nyaralni. 🙂

A napfelkelte csókja (forrás: saját, felhasználása kizárólag a szerző engedélyével – MeE Projekt)

A sikeres landolás után az első dolog, amit megállapíthattam Vallettában, hogy hiába van szeptember közepe, az időjárás még az esti órákban is elég melegnek mondható. Egész eddigi terhességem alatt, talán a nagy meleg volt az, amit a legnehezebben tudtam elviselni. Nos, Máltán ebből nem volt hiány. Még elutazásunk előtt tanakodtam is, hogy kellene venni valamilyen kismama rövidnadrágot, mert, a rendes rövidnadrágjaimat már nem tudom begombolni, viszont, lehet, hogy szükség lenne egy ilyen darabra. És milyen jól döntöttem.

Máltán a meleg és az izzadás gyakorlatilag állandó kísérőnk volt. A hőmérséklet napközben olyan 30-35 fok között, este pedig 22 fok tájékán mozgott. Mit ne mondjak, ez nem volt valami pihentető számomra. Persze jó turistaként, igyekeztünk felfedezni a sziget legtöbb látnivalóját, de azért naponta egyszer eljött számomra a mélypont, amikor azt mondtam, hogy én innen sehova sem tovább. Málta jellegzetessége egyébként, hogy az összes városa kb. amolyan „dombtetőre” épül, egy rakatnyi lépcsővel, illetve ilyen-olyan dimbes-dombos feljáróval lehet őket megközelíteni. Ezeket a meleg, illetve a terhességem lévén nagyon nehezen viseltem, általában olyankor szakadt el nálam a cérna, amikor egy újabb dombot kellett volna megmászni. Sokszor mondtam is a férjemnek, hogy ok, látom, hogy ott lent van a tengerpart, de én oda le nem megyek, mert akkor vissza nem jövök onnan. Mivel az elővigyázatos nőgyógyászom eltiltott a tengerben fürdéstől, így én csak kellemes távolságból (na jó, egy párszor combtőig megmártózva) élvezhettem a hűs habokat.

Mártózásom színhelye (forrás: saját, felhasználása kizárólag a szerző engedélyével – MeE Projekt)

Itt fordult elő velem először (és eddig utoljára) az is, hogy valaki átadta az ülőhelyét a buszon. A helyi sofőrökről azt kell tudni, hogy általában úgy mennek, mint az őrült, az utasok dőlnek jobbra-balra. Egy ilyen erősebb fékezés után sikerült egy ülőhelyet kaparintani magamnak. Egyébként a szigeten az öltözködést (a nyári öltözködést) kimondottan élveztem, szerettem, hogy olyan cuccokat húzhatok magamra, amelyek kiemelték az addigra már szépen gömbölyödő pocakomat és a kényelem jegyében gyakorlatilag az egész nyaralást a jó kis Birkenstock papucsomban toltam végig. Azt is élveztem, amikor elkaptam egy-egy ember pillantását, vagy beszélgetését arról, hogy vajon terhes vagyok-e, vagy csak iszonyatosan jól laktam.

Terhes vagy jól lakott? (forrás: saját, felhasználása kizárólag a szerző engedélyével – MeE Projekt)

A kajákat néha félve ettem, felhúzott szemöldökkel, reménykedve, hogy az elkövetkezendő napokat nem a mellékhelyiséggel közelebbi viszonyban fogom tölteni. Amire még szükségem volt, az extra adag magnézium (amit persze nem vittem magammal), mert az egész napos sétálástól estére gyakorlatilag kőkeménnyé változott a hasam, így bevezettem a napi kétszeri magnézium fogyasztását. Egyébként itt kezdtük el először bizonytalanul érezni a babák mozgását, éjszaka volt, hogy négyszer-ötször is fel kellett kelnem, hogy elmenjek a mosdóba, mert valakinek mindig sikerült úgy feküdni, ami számomra nem volt valami kellemes.

Mindent összevetve nagyon szép nyaralásunk volt, valószínűleg egy ideig az utolsó amolyan édes kettesben. Ennek megfelelően ki is használtuk minden percét, hogy a megfelelő időben (értsd: az üvöltő gyerekek felett) legyen majd mire visszaemlékeznünk. 🙂

Köszönöm, hogy olvasol. Ha tetszett a bejegyzés és nem akarsz lemaradni a többiről sem, iratkozz fel a blogkövetésre, illetve gyere és látogass el a facebook oldalamra is, ahol további érdekességeket is találhatsz.