A nyaralásunkról való visszaérkezésünk másnapján voltunk hivatalosak a 18-19. heti genetikai ultrahangra. Vegyes érzésekkel közelítettem meg a vizsgálót, egyrészt izgultam, hogy kiderül-e valami a babák egészségével kapcsolatban, másrészt pedig izgatott voltam, mert minden jel arra mutatott, hogy végre megtudjuk a nemüket.
A doki – amint rátette a hasamra az ultrahangos vizsgáló fejet – az első kérdése az volt, hogy szeretnénk-e tudni a babák nemét. Mondtuk, hogy mindenképpen, bármit lát, azonnal mondja. Nem kellett sokat várni arra, hogy kiderüljön, hogy az először vizsgált gyermek („A” baba) egy kisfiú. Erről már volt korábban egyébként halovány sejtésünk, mert a 12. hét környékén a nőgyógyászom is mondta, hogy az egyik babát mintha kisfiúnak látná, de még annyira korai, hogy nem igazán biztos benne. Tök érdekes, hogy amióta belekezdtünk a lombikba, azóta azt éreztem, hogy lesz egy kisfiúnk. Valahogy már az eljárás előtt és alatta is egészen biztos voltam benne (akkor még egy babában gondolkodtam), hogy nekünk kisfiúnk fog születni és tessék. Innentől fogva már csak az volt a kérdés, hogy egy fiú páros, vagy esetleg egy vegyes páros szülei leszünk-e? (Megsúgom, amióta tudom, hogy ketten vannak, azóta titkon arra vágyom, hogy vegyesek legyenek).
Fiú vagy lány??? (forrás: ebay.com)
Szóval eltelt legalább 20 perc azzal, hogy a doki tetőtől talpig megvizsgálta a mi kisfiúnkat, akinél az égvilágon minden rendben talált. Közölte is, hogy elég mozgékony kis lélek, mert nehéz volt befogni az ultrahanggal, állandóan fickándozott ide-oda.
Ezután áttért „B” baba vizsgálatára. Egy darabig nem mondott semmit, nézegette a monitort, majd egyszer csak kibökte, hogy szerinte kislány, de nem egészen biztos benne. Aztán sikerült neki addig forgatni az ultrahang fejet, míg végül tanúbizonyságát látta a kislány kislányságának. (Itt egy kicsit sírtam. Az én hőn áhított vegyespárosom teljesülni látszik). Szóval „B” baba vizsgálatával is elidőzött vagy 20 percet, aki nem volt annyira mozgékony, mint a tesója, de cserébe igyekezett nekünk (vagyis leginkább a dokinak, mert mi a sok szürke és fekete folt között nem sokat véltünk látni a gyerekekből) fityiszt mutatva szabotálni az ultrahangot.
Papírt kaptunk róla, hogy mindkét gyermek teljesen egészséges, egy hónap múlva várnak minket ellenőrző kontrollra.
Még azon a héten elmentünk egy 4D-s babamoziba is, hogy végre ne csak fekete-fehérben láthassuk a porontyokat. Az babamozit végző hölgy kezdetben elég idegesnek bizonyult, mert bizony a korábbival ellentétben most a fiúgyermek volt az, aki nem kívánt ebben a dologban részt venni. Lányporontyunk konkrétan úgy helyezkedett, hogy teljesen eltakarta a tesóját és ettől az uh-s hölgy tisztára kikészült. Viszont ennek a premierplán elhelyezkedésnek köszönhetően egyértelműen megállapítható volt, hogy ő egy kislány. Aztán az uh-s néni addig nézegette őket, míg végül hajlandó volt lemászni a tesójáról valamennyire, így mindketten egész jól láthatóvá váltak. A kis buksijukat összedugták, mint akik épp nagyon fontos megbeszélést tartottak.
Az uh első 5-10 percét itt is sikerült végig sírnom, persze azért, mert ez most más volt, mint a korábbiak. Itt már narancssárga képeken láthattuk őket, egészen babaformájuk volt (fogalmam sincs, kire hasonlítanak) és a szívhangjukat is meghallgattuk. Ki is választhattunk róluk egy-egy fotót, amit kinyomtattak nekünk, illetve az egész vizsgálatot megkaptuk dvd-n.
Fiú&Lány (forrás: saját, felhasználása kizárólag a szerző engedélyével – MeE Projekt)
Szóval egy kisfiúval és egy kislánnyal bővül a mi kis családunk. Végre teljesül az álmom és megtudhatom, hogy milyen – egyszerre – egy kisfiú és egy kislány anyukájának is lenni.
Köszönöm, hogy olvasol. Ha tetszett a bejegyzés és nem akarsz lemaradni a többiről sem, iratkozz fel a blogkövetésre, illetve gyere és látogass el a facebook oldalamra is, ahol további érdekességeket is találsz.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: