Az első 3 hónap

Most, hogy a gyerekek immár 4,5 hónaposak, eljött az ideje, hogy leírjam, hogyan éltük túl az első 3 hónapot. Mert igen, itt semmi másról nem lehet beszélni, mint arról, hogy minden egyes nap a túlélésre játszottunk. Mi szülők, mindenképpen.

Pedig így visszatekintve az elmúlt időszakra, alapvetően azt mondhatom, hogy jó gyerekek voltak. Hasfájósak voltak? Igen, valamennyire. Nyilván, akinek ténylegesen hasfájós a gyereke, biztos, hogy azt mondaná, hogy ők nem voltak azok. Tény, hogy nem üvöltöztek minden egyes étkezés után azért, mert fájt a hasuk, de általában esténként „rájuk jött az öt perc”. De olyankor aztán nagyon. Általában este 6 óra magasságában kezdték és masszívan tartott az üvöltözés olyan 9-10 óráig (tehát 3-4 órát gyakorlatilag folyamatosan). Addigra elfáradtak és nagy nehezen kidőltek aludni. Természetesen csak ők, mivel az üvöltözős duett miatt nekünk gyakorlatilag wc-re nem volt kapacitásunk elmenni, így mi csak este 9-10 óra magasságában kezdtünk el egyáltalán élni (értsd ezalatt: váltani pár szót egymással, vacsorázni, gyorsan zuhanyozni és lefeküdni aludni). Mert éjfél magasságában a kis trónörökösök megint ébredtek és jelezték, hogy éhesek. Ha szerencsénk volt, akkor csak kajáltak és gyorsan visszaaludtak, így nekünk is volt esélyünk egy kicsit pihenni hajnali 3-ig, amikor is jött a következő táplálás ideje.

Itt éppen békésen alszanak (fotó: saját, felhasználása kizárólag a szerző engedélyével)

Ebben az időszakban zombiként léteztünk mindketten. Hiába beszéltük meg, hogy te csinálod ezt az etetést, én meg azt, gyakorlatilag lehetetlen volt kivitelezni, hogy éjszaka ne kelljen mindkettőnknek felkelni. Hiszen a már jóllakott gyereket büfiztetni kellett és ha nem aludt vissza azonnal, akkor addig kellett vele járkálni, amíg nem szundikált el (különben sírt) és természetesen közben a másik már üvöltve jelezte, hogy éhes. Horror volt ez az időszak.

Két nagyon durva esetre emlékszem: az egyik, amikor a fiam a rohadtul nem akart aludni és felkelt hajnali fél 2-kor és konkrétan reggel fél 7-ig nyomta ébren. A másik pedig, amikor a melegfrontra érzékeny lányom este 6-kor elkezdte a szokásos üvöltést, de ezúttal hajnali 2-ig tartott (gyakorlatilag megszakítás nélkül). Többször mondtam is a férjemnek, hogy a szomszédok tutira azt gondolják, hogy mi itt nyúzzuk a gyerekeket, azért visítanak ennyit állandóan.

A ruhaméretük is nagyot változott 3 hónap alatt (fotó: saját, felhasználása csak a szerző engedélyével)

A legrosszabbnak azt véltük mindketten, hogy nem tudtunk ott és akkor annyit aludni, amennyit szerettünk volna. Nincs annál rosszabb, mint amikor lefekszel, elalszol, végre álomba szenderülsz, majd egy óra múlva felüvölt egy gyerek és azt sem tudod, hogy hol vagy. Minden reggel megbeszéltük a férjemmel, hogy ki hány órát aludt összesen éjszaka. Ha már megvolt a 4(!) óra, akkor az már jónak számított. Nem hiába szokták az embereket alvás megvonással kínozni. Szerintem én is bevallottam volna olyan dolgokat, amiket el sem követtem.

Most erősen lekopogom, hogy kb. egy hónapja a gyerekek (mindketten!) végigalusszák az éjszakát. Ez alatt azt értem, hogy este legkésőbb 10-ig sikerül őket ágyba tenni (már nem üvöltöznek este 6-tól folyamatosan) és reggel 6 óra magasságában szoktak kelni (ez változó, mert van, amikor azért befigyel egy-egy 5 órai kelés, de olyan is volt már, hogy fél 8-ig aludtak).

Egyébként sosem lehetett igazán tudni, hogy mitől őrülnek meg estére. Persze, volt, amikor láthatóan és érezhetően a pocakjuk fájt, de a védőnő és az orvos is azt mondta, hogy az esti sírások teljesen normálisak, mert a babák olyankor dolgozzák fel az őket ért napi élményeket. És egy baba számára már az is komoly feldolgozandó élmény, hogy hallja a testvére sírását, hogy egyáltalán érzékel dolgokat maga körül.

Figyelnek… (fotó: saját, felhasználása csak a szerző engedélyével)

Mára sokkal egyszerűbb lett velük. Rengeteg visszajelzést kapunk tőlük. Emma folyamatosan mosolyog. Nemcsak ránk, hanem gyakorlatilag mindenkire, akit lát. Igazi kis mosolyalbum. Márk komoly férfiember, és mint olyan, nem szórja a mosolyát akárkire, csak arra, aki megérdemli. Rengeteget gagyognak, élénken figyelik a körülöttük zajló eseményeket, minden érdekli őket, iszonyatosan kíváncsiak. Kialakult egyfajta napirendjük, ami mindannyiunk számára könnyebbséget jelent.

Azt mondhatom, hogy az első három hónap hullámait sikeresen vettük. De csak, hogy ne bízzam el magam, érkezik az újabb kihívás… Jön a foguk…

Köszönöm, hogy olvasol. Ha tetszett ez a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod. Gyere és látogass el a facebook és az Instagram oldalamra is, ahol további érdekességeket is találsz.