Az előző bejegyzésem óta eltelt időszakban felkerestem a nőgyógyászomat, aki egy héttel a meddőségi központban való látogatásunk után szintén megerősítette a terhesség tényét és az ultrahangon kimutatott egy 10 és egy 11 mm-es kis mazsolát, akiknek aktívan dobogott a szíve.
Megkaptam a beutalókat az ilyenkor szokásos vizsgálatokra (fogászat, belgyógyászat, szemészet, ekg, vérvétel, ellenőrző ultrahang). A vérvételen és az ekg-n már túl vagyok, a szemészet és a fogászat a jövő héten jön. Valamint felkerestem az illetékes védőnőt is, akitől megkaptam a várandóssági kiskönyvet, amit leendő bőgőmasina anyukához méltóan természetesen megsirattam. Már a védőnői látogatásomkor is több alkalommal majdnem elbőgtem magam, de azért hazáig sikerült kitartanom. Otthon aztán elővettem újra a kiskönyvet, végiglapoztam és csak csorogtak a könnyeim. (Épp előző nap jegyezte meg egyébként a férjem, hogy az elmúlt pár napban nem is sírtam…)
A könyv, ami megsiratott… (forrás: saját, felhasználása csak a szerző engedélyével – MeE Projekt)
Időközben beszereztem egy Babanaplót és egy Babalbumot is, amit, azóta elkezdtem vezetni. A Babanaplót inkább a saját örömömre (tele van hasznos tanáccsal, útmutatóval, hetekre-hónapokra lebontva). A Babaalbumot pedig majd a Babucik örömére, akiknek az első évét tudjuk majd hitelesen dokumentálni. A férjemmel már az első pozitív teszt után elhatároztunk (és azóta is csináljuk), hogy minden héten készít rólam egy pár fotót ugyanabban a ruhában, ugyanazon a helyen, hogy ezzel is tudjuk majd mérni, hogy mekkorát növekedett a hasam.
A Babanaplóm 🙂 (forrás: saját, felhasználása csak a szerző engedélyével – MeE Projekt)
Tüneteim? A hangulatingadozások már nem olyan erősek és gyakoriak, mint két hete. Az émelygés sem olyan erős már, mint korábban (lekopogom hányni egyáltalán nem hánytam). A fáradtság érzésem szinte folyamatos, van olyan pillanat, amikor a munkahelyemen erősen kell koncentrálnom, hogy ébren maradjak. Gyenge vagyok, sokkal kevésbé bírom a megszokott sétákat, a lépcsőzést. A wc-re járkálás gyakorlatilag folyamatos. Fázom, szinte egyfolytában. A munkahelyemen mindig kiröhögnek és közölték, hogy egy mamuszt fognak nekem hozni, mert állandóan fázik a lábam.
Irodai style, avagy mit tehetek amikor fázik a lábam? (forrás: saját, felhasználása csak a szerző engedélyével – MeE Projekt)
A korábban imádott joghurtokat egyáltalán nem kívánom (szerintem hetek óta nem is ettem már), viszont megnőtt az igényem a gyümölcsökre és a zöldségekre. Most különösen megy nálam a nektrain, a sárgabarack és a sárgadinnye. Alma párti sosem voltam, de mostanában simán kiveszem a férjem kezéből és megeszem. A zöldségek közül paradicsom forever. Mindenhez meg tudom enni. Ja, és megőrülök az uborka saláta illatáért…
…Abszolút friss hír, hogy ma voltam a nőgyógyász által kiírt ellenőrző ultrahangon (amire azért volt szükség, mert a lombik, az ikerbabák és a pajzsmirigy alulműködésem miatt már most veszélyeztetettnek számítok) és a Babócák már 22 és 23 mm-esek. Tisztán kivehetők voltak az ultrahang képen, hallottuk a szívdobogásukat is. Most először, mert eddig csak a pulzálást láttuk a képen. Hát, mit mondhatnék… Én zokogtam… Már megint…
(A Lombiknapló korábbi és jelenlegi bejegyzése nem most készült, hanem még májusban, illetve júniusban, a lombik folyamat során. Nézzétek el nekem, hogy nem túl uptodate, de amíg nem voltunk túl a folyamaton, nem szerettem volna közzétenni.)
Köszönöm, hogy olvasol. Ha tetszett a bejegyzés és szívesen olvasnál még, iratkozz fel a blogkövetésre, illetve gyere és látogass el a facebook oldalamra is, ahol további érdekességeket is találsz.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: